Sienna Cole: Négyszáz nap szabadság

Fülszöveg:

Elképzelted ​már, milyen lenne egyszerűen kilépni az életedből? 

Magad mögött hagyni mindent?

Dena egy jó nevű londoni reklámügynökségnél dolgozik, és minden vágya, hogy fényes karriert fusson be a szakmájában. A barátja épp arra készül, hogy megkéri a kezét, Dena azonban hallani sem akar a házasságról. Jason a cég nőcsábásza, igazi életművész, akinek mindig lapul egy vicc a tarsolyában. A bohócjelmez mögött azonban régi sérelmek lappanganak. A hallgatag és megközelíthetetlen Patrick áll az ügynökség élén, és egy nap ő örökli az egész reklámbirodalmat. Házassága zátonyra fut, mikor megtudja, hogy a felesége megcsalja.

Mindhármuk élete gyökeres fordulatot vesz, amikor egy ártatlannak induló hétvégi kiruccanás szenvedélyes afférba torkollik. A rendhagyó, titkos viszony felforgatja mindennapjaikat, melyek már egyikük számára sem ígérnek boldogságot. Úgy határoznak, belevágnak életük legnagyobb kalandjába, hogy megtalálják és megtapasztalják a mindannyiuk által áhított szabadságot.

De vajon van-e létjogosultsága egy ilyen kapcsolatnak? Létezik-e korlátlan szabadság? És ha igen, hol kell keresni? Meg lehet-e szabadulni a múlt árnyaitól? 
Sienna Cole szenvedéllyel és drámával tűzdelt romantikus története ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben az utazás nemcsak lélegzetelállító tájakra kalauzol, de a lélek legmélyebb bugyraiba is elvezet.

A könyvről:

Cím: Négyszáz nap szabadság

Sorozat: stand alone

Megjelenés: 2017

Kiadó: Álomgyár

Oldalszám: 448

Borító: 5*
Értékelés: 5/5 + kedvenc lett

Szemszög: E/1, Dena

Kedvenc szereplő: Jay

Nem kedvelt szereplő: Monique és Senior

Kedvenc jelenet: Az első este Lyntonban

Miért? Mert kíváncsi voltam, mit lehet még egy szerelmi háromszögből kihozni… Megsúgom, elég sok mindent.

Ajánlom: Ha egy szerelemi háromszögről szeretnél olvasni, amely egyáltalán nem hétköznapi és ha szereted a kalandos történeteket.

Első mondat: Sokszor elmerengek rajta, hogyan történhetett meg velem az egész képtelenség.

Utolsó mondat: – Gyere! – mondta. –  Lépjünk le innen! –  Én pedig erőtlenül biccentettem, és anélkül, hogy tudtam volna, merre tartunk, követtem.

Kedvenc idézetek (a teljesség igénye nélkül):

„Még nem állhatsz meg, kislány, előtted az élet!”

„Egy tabuk, félreértések, játszmák és hazugságok nélküli világot szeretnék. Egy olyan világot, ahol őszintén meg tudom osztani azt, ami én vagyok… a gondolataimat, az érzéseimet, a szeretetemet, a testemet… Ahol nincsenek elvárások, csak azok, amiket én támasztok magam felé. Ahol saját magamnak kell megfelelnem. Ahol én döntök az életemről, a sorsomról, a jövőmről… ahol… én teremtek.”

„Talán csak ennyi az egész, néhány fénypont az életünkben, amikből igyekszünk minél többet begyűjteni, és a fennmaradó idő az azokhoz vezető útról és melóról szól.”

„(…) váratlanul, kiszámíthatatlanul egyszer csak találkozunk valakivel, aki olyan erős hatást gyakorol ránk, hogy irányt váltunk miatta, összekapaszkodunk vele, és együtt megyünk tovább valami megnevezhetetlen közös cél felé.”

„Érdekes találmány az alkohol. A legolcsóbb és a legkönnyebben hozzáférhető terápia a sebzett lélek számára. Észre sem veszed, és arra eszmélsz, hogy búskomorságodat elfújta a szél, mintha sosem létezett volna, az arcodra széles mosoly húzódik, és egyszeriben színesebbé válik a világ. Jó ötletnek tűnnek olyan dolgok, amikhez természetes állapotodban foggal-körömmel ragaszkodsz. De vajon a valódi személyiséged, a legtisztább éned az, ami nemet mond bizonyos dolgokra, vagy csak a gátjaid és a személyiséged részévé vált dogmák, melyeknek sosem kérdőjelezted meg az eredetét és a valóságát, akadályoznak meg? Vajon ha nem lennének gátlásaink, nem úgy viselkednénk, mint a részegek?”

„A tehetség csak egy alap, amire építeni lehet, de egy jó alapra emelt ház is összedől, ha hanyagul vagy silány anyagokból építik.”

„A zsenialitás máshol kezdődik (…). Ott, ahol már nem tudják elérni az ártó kezek. Ahol a művészet már önmagáért létezik, és nem az állandó önigazolás és a megfelelési kényszer táplálja, nem keres magának értő közönséget és nem verseng. Csak van.”

„Az egoizmus vagy társadalmi szinten az individualizmus hihetetlen kiüresedéshez és elmagányosodáshoz vezet. Az ego annyira elveszik önmaga imádatában, hogy teljesen elcsökevényesedik a kapcsolata a környezetével.”

„A korlátlanság felelősséggel jár. Ha nem tudsz elszámolni önmagaddal, az azt jelzi, hogy rossz irányba haladsz.”

„Szükségem van valami kapaszkodóra, valami stabil pontra. Nem egy elérhetetlen álomképet akarok kergetni, hanem egy hús-vér embert akarok magam mellett tudni a hibáival, az esendőségével és a múltjával együtt, bármilyen szörnyű legyen is az.”

„Nem igazán tudom, milyen boldognak lenni, csak annyi bizonyos, hogy amióta velem vagy, sokkal könnyebbnek tűnik az élet.”

„Hiába, néha sérülnie kell a húsnak, hogy láthatóvá tegye a lelket.”

„Remény nélkül halottak vagyunk, megszűnünk, értelmét veszti a létezésünk. Kell, ami újra meg újra előrehajtson, ami lebontsa a kétségbeesés rideg, nyirkos falait és visszavezessen az örökkévalóságtól való fénybe.”

„A fény mindig győzedelmeskedik a sötétség felett.”

„(…) az érzelmek felett nincs hatalmunk…”

„Az élet sokszor nem logikus döntések sorozata. Csak sodródunk, kiszolgáltatva az irracionális érzelmeinknek, az elérhetetlen vágyainknak, melyek csupán bolondot űznek belőlünk.”

„Persze kívülállóként könnyű ítélkezni a másik felett, de ha az ember saját maga éli meg, a legtöbbször nem is lát más utat maga előtt, csak azt, amerre a szíve vezérli.”

„Szomorú rájönni, mennyire függ az ember az emlékeitől, még akkor is, ha azok már réges-rég nem jelentenek semmit.”

„Bármilyen messzire menekülsz is, önmagadtól sosem tudsz megszabadulni, mindenhova magaddal cipeled a bénító béklyókat.”

Értékelésem (itt-ott spoilert tartalmazhat):

Hogy én mennyire imádtam ezt a könyvet!

Általában nem vagyok odáig a szerelmi háromszögekért, de ez most nagyon betalált. Szerettem a történetet, a karaktereket, mindent, ami velük történik, és persze kíváncsian vártam, végül melyik lovag nyeri el Dena hercegnő szívét. Volt egy teóriám, ami be is jött.. Aztán mégsem, merthogy az Írónő csavart egyet a sztorin. Brutálisan jól ki lett találva az egész történet, ezt mindenképp meg kell mondjam.

Egy olyan történetet kaptam, amelyre egyáltalán nem számítottam. Adott egy szerelmi szál és egy kalandos utazás Európán át, és pontosan ennyire gondoltam. Aztán jött a meglepetés! Nem csak az utazás volt fontos, hanem némi lélektani vonalat is felfedeztem benne, megtudtam, mi is jár Dena fejében, teljesen átéreztem a döntésképtelenségét, mert ugyan ki tudna választani Pats és Jay között?

Ez szerelmi háromszög volt a javából, és nem is akármilyen! Nem megszokott és cseppet sem hétköznapi, én legalábbis még nem találkoztam ilyennel, de nagyon örülök, hogy megismerhettem.

A Lyntonban történtek után több erotikára számítottam, de ez így volt tökéletes. A karakterek utazására – fizikai és lelki (főleg Denáéra, hiszen az ő szemszögéből ismerjük meg a történetet) – került a hangsúly.

Dena nekem pozitív csalódás volt, mint karakter. Őszintén szólva, amolyan tipikus fiatal nőnek képzeltem el az elején, aki belegabalyodik valamibe, amitől aztán megijed – mondván, ő aztán nem is gondolta komolyan – és innentől jön a dráma meg minden egyéb, ami ezzel jár. Szerencsére ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna! Belecsöppent egy szituációba, amiből nem is akart kimászni és csak sodródott az eseményekkel. Választás előtt állt, ám nem akarta meghozni a döntést, végül mégis saját magát választotta. ezért volt nagyon szimpatikus. Meg tudott hozni egy olyan döntést, amitől a szíve – és nem csak az övé – összetört, de vállalta. Tudta, nem lesz egyszerű, ám inkább saját magát választotta, minthogy senkit.

Patrick zeneszeretete nagyon átjött, teljesen el tudtam képzelni, ahogy a szíve szakad meg, amiért fel kellett adnia a szenvedélyét. Aztán ahogyan lassacskán visszatalált hozzá, rátalálhatott igazi önmagára. Egy olyan helyre került, ahol nem kellett rejtőzködnie, olyan valakivé vált, aki a szenvedélyének tudja szentelni magát. A művészek érzékenyek, szokták mondani, és ez tökéletesen jelleni Patsyt. És akkor jön még valami, valami, ami sokkol: amint megtudod, Pats miért is ilyen, mi történt vele, belátást kapsz a múltjába, amely közel sem olyan tökéletes, mint azt bárki is gondolná, csak még jobban érzed azt a szívfacsaró érzést. Ekkor értelmet nyer nagyon sok minden vele kapcsolatban. Nem mondom, hogy külön örülök, amikor ilyen karakterekről olvasok, ám ilyenkor ráébredek: teljesen mindegy, gazdag vagy-e, aki majd milliárdos céget fog örökölni. Nem változtathatod meg sem a múltadat, sem azt, ki is vagy valójában. A súlyt, amit cipelsz, megoszthatod valakivel, úgy könnyebb lesz, a másik fél egész emberként fog tudni rád gondolni. Így történt ez Patsy és Dena esetében is.

És akkor Jay. Máriám, ez az ember! Nagyon jókat kacagtam a beszólásain. Ő volt az a karakter, akiről már az első pillanatban tudtam, imádni fogom, és persze a kedvencemmé is vált. Nagy dumás pasas, aki az életnek él, whiskey, nők, satöbbi. Tetszett a lazasága, az életfelfogása, még ha nem is értettem mindenben egyet vele. Viszont tetszett a kapcsolata Denával, Nagyon életszerű volt a gondolkodása. És persze ott volt az az elmaradhatatlan titok is. Titkon sokan egy ilyen pasit képzelnek el maguk mellé – és én teljes mértékben közéjük tartozom és vállalom. Csomagostól, mindenestől.. Egy ilyen "medvét" szívesen elfogadnék :) 

Az utazás olyan volt, mint egy hullámvasút: voltak hegyek és völgyek, de nem volt olyan, amit ne tudtak volna megoldani, ami az életben is így van. Imádtam ezt az utazást, mind a helyszínek (amelyekre egy nap én is el szeretnék jutni) mind pedig a cselekmény szempontjából. Három kalandvágyó ember, akik maguk mögött hagyják az élet mókuskerekét és elindulnak, hogy csak maguknak és az életnek éljenek. Fantasztikus utazás volt, minden percét élveztem. Akartam is, hogy a végére érjek meg nem is. De aztán csak vége lett, ám tökéletes lezárást kapott a történet.

Köszönöm ezt a történetet, kedves Írónő, remélem, találkozunk még! :)

Ahogyan a történetet és a karaktereket elképzeltem: