Fülszöveg:
A szerelem a legveszélyesebb fegyver
Aiden Cross sorsa már a
születése pillanatában megpecsételődött. Az anyja halála után alig pár
hónaposan az olasz maffia elől egy tanúvédelmi program keretében Amerikába
menekítik, ahol a nagynénje oltalma alatt felépítheti saját életét. Az új,
szeretetteljes környezetnek hála, boldog lehetne, ám mégsem találja a helyét.
Egyik zűrből a másikba keveredik. A múltjának titkai lassan benne is felszínre
törnek, így visszatér olasz gyökereihez, hogy ráleljen önmagára.
Baleseti sebészként
helyezkedik el egy római kórházban, ahol nemcsak a hivatásába vetett hitét
kapja vissza, de rátalál a szerelem is. A tökéletesnek hitt boldogságot azonban
beárnyékolja a balsors. A mindennapok részévé válik a megfélemlítés, zsarolás
és korrupció.
Aria Bianchi határozott,
ambiciózus rezidens, akinek életében az egyetlen fontos tényező: a munkája. Ám
ez akarata ellenére hamar megváltozik, amikor feltűnik az új felettese Aiden
személyében. A férfi humora, lazasága, lázadó életfelfogása lenyűgözi és
magával ragadja a fiatal lányt. Közös jövőjük építésének útjában azonban egy
leküzdhetetlennek tűnő akadály áll: a maffia.
A könyvről:
Cím: Elvarratlan szálak
Sorozat: -
Megjelenés: 2017
Kiadó: Álomgyár
Oldalszám: 517
Borító: 5/4
Értékelés: 5/4.5
Szemszög: váltott szemszög
Kedvenc szereplő: Aiden és Aria
Nem kedvelt szereplő: Aria anyukája
Kedvenc jelenet: Római városnézés :)
Cetlik száma: 63
Miért? Mert Alex és Lexie története után muszáj volt a
"kis" Aiden történetét is elolvasnom.
Ajánlom: Aki szereti Anne L. Green könyveit és a
romantikus-erotikus történeteket.
Kedvenccé vált? Sajnos nem.
Első mondat: Péntek késő este volt.
Utolsó mondat: Megbecsülésre
és tiszteletre építettünk, így többé már nem hibázhattunk.
Kedvenc idézetek:
"A
legveszélyesebbek mégis azok a titkok, amelyeket magunkban temetünk el."
"A
végzetet nem mindig lehet megtörni, de néha meghajlítható."
"Soha nem
moshatom le magamról az apám által elkövetett bűnöket."
"Oda kell
figyelnem a fontos pillanatokra, mert ezek azok, amelyek
megismételhetetlenek."
"A
szépség nem a tökéletesben, hanem mindig a tökéletlenben rejlik."
"…nem
büntethetsz mindenkit valaki más hibájáért egy életen át."
Értékelésem (itt-ott spoilert tartalmazhat):
Őszintén bevallom,
erre az értékelésre aludnom kellett egyet - na, jó, kettőt is.
A többi, más által írott
történethez mérve, csodálatos, az Írónőhöz képest azonban… Egyáltalán nem
állítom, hogy nem tetszett, mert az nem lenne igaz. Egy cseppet sem. Viszont
afölött nem tudok elsiklani, hogy az elején azt éreztem, ez nem az Írónő
szintje. Ennél ő sokkal lebilincselőbb történeteket alkot. Minden eddigi
általam olvasott ALG könyv már az elején beszippantott és nem is eresztett még
a könyv befejezése után sem. Ez azonban másnak ígérkezett. Az első pár tíz
oldalt olvasva hiányérzetem volt, ám ezen egy idő után túllendültem. És akkor
következett egy Anne-hez hű történet. Mert igen, kb. a századik oldaltól
elkezdtem ráhangolódni a könyv hangulatára és innentől már nem mondhattam azt,
hogy ez a történet más, mint a testvérkéié. Ezután minden megvolt benne, amit
eddig az Írónőtől megszoktam. Volt itt izgalom, romantika, s persze öröm és
bánat is. Hol az egyik érzelem, hol a másik. Anne L. Green könyveiben az
érzelmi hullámvasút garantált, ez alól az Elvarratlan szálak sem kivétel.
Ha a
helyszínválasztást nézem, nem tudok objektív lenni, bármennyire is szeretnék
is. Mert hát Róma az Róma, és mindig is nagy szerelmem volt. Kicsit újra ott
érezhettem magam. Bizonyos dolgok kapcsán nagyon is a valóságot írja le, ettől
csak még realisztikusabbnak éreztem a történetet.
A karakterek, mint
mindig, most is nagyon szerethetőek voltak. És igen, ilyen emberek tényleg
léteznek. A nagylábon élő szépfiú, akinek egy hirtelen baleset következtében
kinyílik a szeme és rájön, nem ilyen életet kellene éljen. Irány a változás.
Ezzel szemben a lány, aki csak a munkájának él, és így érzi tökéletesnek az
életét. Aztán jön a már említett szépfiú, aki mindent felborít. Tiszta káosz.
Aztán majd minden a helyére kerül.
Ariát és Aident
imádtam, főleg együtt kettejüket. Néha nem igazán értettem, mit miért
csinálnak, de ez nem feltétlenül az ő hibájuk. Nem vagyunk egyformák és nem
gondolkodunk egyformán. Ezért olvasunk - vagy hallgatjuk meg egymást -, hogy
megértsük a másikat. Amire már más ALG könyvek olvasása során is rájöttem - s
ami itt is megfordult a fejemben -, az az, hogy szinte minden problémát nagyon
hamar meg lehetne oldani csupán azzal, hogy őszintén megbeszéljük a dolgokat és
nem titkolóznánk és mártírkodnánk. Viszont nem ilyenek vagyunk. Pontosan
olyanok vagyunk, mint a karakterek. Nem hiába, emberek vagyunk mind.
És akkor el is
érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy miért is szeretem annyire az Írónő könyveit.
Pontosan ezért. Mert valós szituációkat mutat be, a karakterek akár mi is
lehetnénk, kár is lenne tagadni. Rózsaszín köd? Talán egy egészen picit ott
lebeg a szemünk előtt, de nem cukormázas és nem is szirupos. Valós. Igazi.
Köszönöm az Írónőnek
ezt a fantasztikus történetet, ismételten örültem, hogy olvashattam.
U.i.: Bocs, Aiden, de Adamet
nem tudtad lepipálni..
A történet a fejemben:
 |
| Kattints ide az eredetiért. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése