R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa (Az ártatlan 2.)

Fülszöveg:

GYŐZEDELMESKEDHET A SZERELEM

AZ ERÉNY ÉS A MEGGYŐZŐDÉS FELETT?

1610-ben, ​egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát.

Flóra segít egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte.

A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.

Flóra azonban csak egyetlen férfi szerelme után vágyakozik...

R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.

A könyvről:

Cím: Bűnös örömök városa

Sorozat: Az ártatlan 2.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Álomgyár

Oldalszám: 409

Borító: 5/5

Értékelés: 5/5

Szemszög: E/1, Flóra

Kedvenc szereplő: Mariani és Flóra

Nem kedvelt szereplő: Giulia

Kedvenc jelenet: A török fürdős jelenet a vége felé.

Miért? Mert nagyon tetszett az első rész és mindenképpen el akartam olvasni a folytatást is. Plusz, anya már olvasta és őt lenyűgözte.

Ajánlom: Aki szereti a történelmi romantikus könyveket és persze a 17. századi Itáliát, mi több, Velencét.

Kedvenccé vált? Teljes mértékben.

Első mondat: Azt mondják, ha az ember folyton a holnapot várja, nem tesz mást, mint sietteti a halála érkezését.

Utolsó mondat: Hittem benne, hogy sikerülni fog, s abban is, hogy nem lesz egyetlen nő sem ezen a világon, aki közénk állhatna…

Kedvenc idézetek:

"Én most a jövőmre figyelek, mert ha a múlton töröm a fejem, az életem fabatkát sem ér."

"A mondás, hogy az idő minden sebet begyógyít, úgy hittem, csupán önmagunk becsapása. Ámítás, hogy továbbhaladhassunk az úton, melyet a Jóisten kijelölt a számunkra."

"Valóban csupán porszemek vagyunk, melyeket arra sodor a szél, amerre akar, és hiába próbálunk szembeszállni vele, erősebb nálunk."

"A szépség nem érdem, hölgyem, csupán állapot. Idővel elmúlik, s akkor nem marad más vonzerő, mint a jellem és a lélek. Önmagában a szépség semmit sem ér."

Értékelésem (itt-ott spoilert tartalmazhat):

Hűha! − ez volt az első gondolatom, amikor tegnap este befejeztem a könyvet.

Az első rész elolvasása után már nagyjából tudtam, mire számíthatok, ám a Bűnös örömök városa minden elképzelésemet felülmúlta. Őszintén nem tudom, hogy tud a kedves Írónő így írni, de minden tiszteletem az övé. A korhű ábrázolás és az izgalmas történet csak a kezdet, ami ezután jött, az valami fantasztikus.

Előrebocsátom, mostanában nagyon megfognak a történelmi romantikus történetek, így nem volt kérdés, hogy itt sem lesz másként, főleg, miután anya két délután alatt elolvasta a könyvet és az volt az első kérdése, hogy „már megvetted a harmadik részt?”. Hát, igen, ennyire azért ő nem szokott ráfüggeni semmire, így tudtam, ez a történet valamiért más, mint a többi. És nem csalódtam. Hihetetlen, mennyire el tudtam képzelni a leírás alapján a 17. századi Velencét minden lakójával együtt. Az utcákat, a gondolákat és persze a palotákat az ott élőkkel együtt. Cseppet sem éreztem erőltetettnek a leírásokat, sőt! A csodás ruhaköltemények részletes leírása volt az egyik, ami a legjobban tetszett. Nagyon jó ötlet volt ismét belső szemszögből írni a történetet, így megismerhettük Flóra gondolatait és mindent, ami vele történt, amiről azonban ő sem tudott, az számunkra is rejtély maradt.

Olasz szakosként nekem Olaszország − vagy Itália − mindig is a gyenge pontom volt. Néhány éve volt szerencsém részt venni a velencei karneválon, és a hangulat, amely ott körüllengett, most gyönyörűen visszaköszönt a könyv oldalain. Hálás vagyok, hogy ismét átélhettem azt a forgatagot, az emberek sokaságát és a hangulatot, ha ezúttal talán egy kicsit másként.

Imádtam a történet minden egyes sorát, annyira magával ragadott mind az izgalmas cselekmény, mind pedig az Írónő stílusa, hogy tudom, nem fog egyhamar elengedni. Ritkán kerül a kezembe olyan könyv, amely ennyire meghatározó lenne számomra, ám ez alkalommal így történt. A könyvnek köszönhetően egy olyan világba csöppentem, amelyről eddig csupán történelemkönyvekben olvashattam, „személyesen” nem tudtam megtapasztalni.

A történet előrehaladtával egyre több az izgalom és a szenvedély, amely egy tökéletes egyveleget alkot. Se nem túl kevés, se nem túl sok a Flóra és Mariani között tomboló vihar, amely kitörni készül, s már alig várja az olvasó, hogy ez megtörténjen. Minden egyes romantikus jelenetet olyan valóságosnak találtam, s arra jutottam, ilyen a valóságban is létezik, azonban csupán az igazán szerencsésekkel történhet meg.

És akkor néhány szó a karakterekről… Az egyetlen, akit nem sikerült megkedvelnem egy igazán kicsit sem, az Giulia volt. Valamiért az elejétől a végéig ellenszenves volt számomra, ám ettől még ugyanolyan teljes karakter maradt, mint Flóra vagy Lorenzo. A hercegnének megvolt a maga szerepe, ebből a szempontból tetszett a karaktere, viszont maga a személyisége volt az, ami valójában taszított.

Flóra egy rendkívül eszes és okos karakter, nem az a tipikus 19 éves leány, akit nem a pletykálkodás és a divat, illetve a férfiak érdekel. Bátorsága igazán rendkívüli, hiszem, hogy nekem nem lett volna ekkora lélekjelenlétem mindazt véghez vinni, amit ő.

Mariani egy igazi könyves álompasi, sajnos, nincs arra lehetőség, hogy kibújjon a könyv lapjai közül, s a való életben is megjelenjen. Ő tipikusan az a karakter, akit nem lehet nem megkedvelni, több okból sem: egy romlott, minden hájjal megkent városban önmaga tudott maradni, nem vált olyanná, mint a környezete. Igazi férfi, odaadó és persze a Flórával való kapcsolata is lenyűgöző.

Maria és Darius karaktere is nagyon tetszett, róluk is tudtam volna még olvasni hosszú, hosszú oldalakon − na, jó, fejezeteken keresztül.

Favretti. Te jó ég! Nem tartom magam a legjobb emberismerőnek, ez persze itt is megmutatkozott. Végig azzal voltam, hogy jó ember ő, csupán álarcot visel. És igen, szégyen, nem szégyen, titkon reméltem, hogy sejtésem beigazolódik, és lesz egy nagyon vicces jelenet ebből. Mindentől függetlenül ő az a karakter, aki, ha kimarad ebből a történetből, teljesen más lenne.

Egy szó, mint száz, egy tökéletes történetet kaptam, amelyben megvolt minden, ami csak kell: izgalom, kaland és szenvedély. Tökéletes párosítás és mindez lebilincselő stílusban.

Köszönöm, kedves Írónő ezt a gyönyörűséget, várom szeretettel a folytatást!

❤❤❤❤❤ 

Ahogyan a történetet elképzelem: 

Eredeti méretért kattints ide.